Az alkalmazás segítségével a készülék vásárlója letöltheti az adatokat a vészjelzőről okos készülékére vezeték nélkül, lehetővé téve a helyszíni esetkivizsgálást és a könnyű jelentéskészítést.
Egyszerűen le lehet tölteni az alkalmazást a Google Play vagy az App Store áruházból Apple® vagy Android® okos eszközére, majd aktiválni kell az adatátvitelt az erre alkalmas, Alarm Scan logóval ellátott X-sorozatú vészjelzőn az eszköz gombjának háromszori megnyomásával. Az alkalmazás rendszerrel messzebbről is lehet figyelni a lakása biztonságát. Így ha probléma van a lakásba, és ha távol van az ember, akkor jelez neki a telefon applikáció, így hamar meg tudják oldani a problémát.
A szénmonoxid riasztón az eszközjelentés pár másodpercen belül elkészül. Úgy is dönthet, hogy több helyszíni eszközről küldi el az adatokat, ezután pedig egyesíti az eszközjelentéseket.
A Honeywell füst és tűzjelzőket és szénmonoxid riasztókat úgy terveztük, hogy a legnagyobb biztonságot nyújtsák Ön számára az otthonában. Mivel egy tűzeset során keletkező füst és a halálosan mérgező gázok gyorsabban terjednek, mint a hő, mielőbbi riasztásra van szüksége ahhoz, hogy időben kimenekülhessünk.
A legtöbb halálos kimenetelű tűzeset este/éjszaka történik, amikor a család alszik, így nem éreznek veszélyt. A Honeywell professzionális vészjelzői tökéletes védelmet nyújtanak éjjel és nappal is. A Honeywell családnak van co riasztója.
A co riasztó fontos olyan épületekbe ahol nyílt égésterű kazán található meg. Ne a szénmonoxid riasztó árát akarjuk megspórolni, mert életet menthetünk egy co riasztóval.
Szén-monoxidjelző készülékekből van 7 és 10 éves garanciás termék is. Így ezekbe már, nem kell elemet cserélni, mert ezek egy adott időre vannak tervezve. Amint letelik, például a 7 vagy 10 év akkor le kell cserélni a terméket. Nem biztonságos az idő letelte után használni a szén-monoxid riasztót, mert már elavul a készülék. Amennyiben nyitott égésterű kazán vagy gázkonvektor van felszerelve otthonába.
Kapcsolja össze a telepített tűzjelzőit és szénmonoxid riasztót, hogy veszély esetén minden egyes készülék riasszon. Ha egy helyett kettő vagy több szénmonoxid riasztót használ azzal otthonát és családját is nagyobb biztonságban tudhatja. Így a család biztonsága nem a véletlenen fog múlni!
A szén-monoxid egy színtelen, szagtalan gáz, az ember és háziállatok számára is erősen mérgező. Néma gyilkosnak is nevezzük, mert nem látjuk, és nem érezzük. A mérgezés bárkivel, bármilyen zárt térben megtörténhet. A szén-monoxid tüzelőanyagok tökéletlen égése során keletkezik, mint a háztartásban használt gáz, fa, szén, fűtőolaj, vagy autóknál az üzemanyag.
A szén-monoxid kedvezőtlen körülmények között akár a szomszédból is átszivároghat, így szénmonoxid riasztó készülék telepítése akkor is ajánlott, ha az Ön otthonában nincs szén-monoxidforrás.
A füst olyan gyorsan cselekvőképtelenné teheti az embert, hogy még a közeli kijárathoz és ablakhoz sem tud eljutni.
Az épületen belül terjedő tűz az égés során felhasználja az oxigént, melynek során mérgező gázok keletkeznek. A mérgező anyagokat tartalmazó füst belégzése már rövid idő után is súlyos következményekkel jár. Ezért jobb, ha kazán használat előtt beszerez egy szénmonoxid riasztót.
Oxigén szint | Az emberi test reakciója |
21% | Normál agytevékenység |
17% | Csökkent ítélőképesség és koordináció |
12% | Fejfájás, szédülés, hányinger és fáradtság |
9% | Eszméletvesztés |
6% | Légzésleállás, szívleállás, halál |
A szén-monoxid:
Egy lakástűz esetén a keletkező mérgező füst gyorsan terjed. A tűzjelzők a megjelenő füstöt és hőt azonnal érzékelik, így azonnal riasztást adnak, ezzel hosszú időt biztosítanak a kimenekülésre.
A füst- és hő érzékelőkkel felszerelt otthonok esetében, 50%-kal alacsonyabb a halálesetek száma.
A tűzjelző készülékeket fűtő- készülékektől legalább 1-3 méter távolságra, ablakoktól, ajtóktól lehetőleg távol kell felszerelni.